régi magyar pénz, másfél krajcárt ért
a lengyel półtora, azaz másfél szóból
A poltura másfél krajcárt érő régi magyar pénz volt, és a Rákóczi-szabadságharc idején rézből készítették. A Poltura nevét ez a pénz adta. Ezen az oldalon elmeséljük, miért ezt a nevet választottuk, és hogyan jutottunk el idáig.
Magunk is webshopot üzemeltetünk, több mint húszezer termékkel. Korábban külön fizettünk a számlázásért, a futárokért és a chatért, és ha a kirakaton akartunk változtatni, minden apró módosítást kézzel kellett megcsinálnunk. A Polturában ezek az eszközök a webshop részei, a napi rutinfeladatokat pedig egy AI-asszisztens végzi el.
Az első hónapokban még munkanéven dolgoztunk a rendszeren.
Sok nevet végiggondoltunk, de egyik mellett sem tudtunk igazán dönteni.
Ekkorra már Poltura volt a neve. Szeptemberben elkészült a logója, és októberben megkapta mai, kör alakú formáját.
Novembertől bárki elkezdheti építeni a saját webshopját a Polturán.
Nyáron hosszú névlistát állítottunk össze. A legtöbb név jól hangzott, de semmit nem jelentett, és nem volt mögötte történet. Ezért olyan valódi szót kerestünk, amely a kereskedéshez kapcsolódik, de nem olyan elcsépelt, mint a shop vagy a kosár. Így jutottunk el egy régi magyar pénzhez.
régi magyar pénz, másfél krajcárt ért
a lengyel półtora, azaz másfél szóból
Itthon építjük, és elsőként magyar boltoknak: a hazai számlázók és futárok az első naptól benne vannak.
Egy rendelésnél pénz cserél gazdát közted és a vevőd között. Ezt egy pénz neve jobban kifejezi, mint a kosár vagy a táska.
Hét betű, ékezet és kötőjel nélkül. Telefonon sem kell betűzni, és külföldön is ugyanígy olvassák.
A polturát először I. Lipót idején verték ezüstből, az országba áramló lengyel érmék mintájára. A neve a lengyel półtora szóból ered, jelentése: másfél. A Rákóczi-szabadságharc idején kevés volt az ezüst, ezért 1704 és 1707 között rézből verték. A tízpolturásra a PRO LIBERTATE felirat került, ezért az emberek egyszerűen libertásnak hívták.
A rézpolturát azért adták ki, mert nem volt elég ezüst. A Polturát azért építjük, mert elegünk lett abból, hogy a webshoprendszerek minősége nincs arányban azzal, amennyit elkérnek értük.
Havidíj az első naptól
Ingyen építed fel, és csak a nyitástól fizetsz
Minden fontos funkció külön app, külön díjjal
Ami a bolt működéséhez kell, az beépítve jár
A nagyobb módosításokhoz fejlesztő vagy ügynökség kell
A vizuális szerkesztőben te alakítod át, kódolás nélkül
A leírásokat és a rendeléseket kézzel intézed
Klea megírja a leírásokat, és ha kéred, segít a rendelésekben
Korábban mi is ezekkel a rendszerekkel dolgoztunk. Néztük, ahogy a boltunk épp a legjobb napjainkon omlik össze, minden apró változtatásért fizetnünk kellett, és olyan válaszokra vártunk, amelyek sosem jöttek meg.
Elindul a kampány, a hirdetések ki vannak fizetve, a vevők már az ajtóban állnak, a boltod helyén pedig egy hibaoldal van. Senki nem kért bocsánatot, és senki nem fizette meg az elmaradt eladásokat.
A PolturánA Polturát a csúcsforgalomra építjük, hogy a boltod a legforgalmasabb napokon is bírja a rohamot.
A számlázás egy app. Az értékelések egy app. Egy kereső, amely meg is találja, amit a vevők keresnek, szintén egy app. Mindegyik újabb havidíj. Olcsó csomaggal indulsz, drága számlával zársz.
A PolturánAz értékelések, a kereső, a kuponok és a kimutatások beépítve járnak, és minden ár ott van az Árak oldalon, rejtett költségek nélkül.
Bannercsere, egy elírás javítása a láblécben, egyetlen új fotó: „ez fejlesztői munka, itt a számla”. Egy vagyont fizetsz pár perces módosításokért, és még egy hetet is vársz rájuk.
A PolturánA vizuális szerkesztőben magad módosítod, kódolás nélkül, és ha kéred, Klea is segít.
Bemásolt válaszok, körbe-körbe járó chatbotok, „továbbítottuk az ügyét”, aztán csend. Neked a boltod a megélhetésed. Nekik egy fiók a sok közül.
A PolturánHa írsz nekünk, egy ember válaszol, aki ismeri a Polturát, mert ő maga építi. A boltod nekünk is fontos, mert tudjuk, mit jelent egy boltot üzemeltetni.
Neked is eleged van? Építsd fel a boltodat ingyen, és nézd meg magad a különbséget.
Kezdd el ingyen →A bolt felépítése ingyenes, bankkártya sem kell hozzá. Csak akkor kezdesz el fizetni, amikor a vevők már vásárolhatnak.
Az értékelések, a kereső, a kuponok, az ajándékkártyák és a kimutatások minden boltban benne vannak, és néhány kattintással, fejlesztő nélkül beállíthatod őket.
A vásárlások értéke közvetlenül a saját számládra érkezik, a termékek, a rendelések és a vevők adatai pedig mindig a tieid. A Poltura nem kér jutalékot az eladásaid után.
Hogyan állítom be az áfát?
PolturaMegmutatjuk, lépésről lépésre.
Az árakat forintban és euróban is megtalálod az Árak oldalon, nem kell hozzájuk ajánlatot kérned. Ha kérdésed van, a súgóban megtalálod a választ, vagy írj nekünk, és segítünk.
Termékek, domain, saját dizájn: zárt körben, bankkártya nélkül építed fel webáruházad. Nyisd meg a boltod december 31-ig, és az első hónapot 90% kedvezménnyel kapod.